Nézd élőben a Miss International döntőjét és Szabó Csillagot!

Magyar idő szerint 2016. október 27-én, csütörtökön reggel 07.45-kor veszi kezdetét a Miss International szépségverseny nemzetközi döntője Tokióban. A Magyarországot képviselő kalocsai szépség, Szabó Csillag már közel három hete a Japán fővárosban van, ahol a többi szépségkirálynővel együtt számos programon vett részt az elmúlt időben. Most azonban már a tényleges versenyé és egyben a döntőé a főszerep, amelyet IDE KATTINTVA követhet majd nyomon minden érdeklődő, ÉLŐBEN:

Csillagot már az előzetes rangsorolások alapján is a legjobbak közé várták, így eséllyel szállhat harcba a végső győzelemért is. Egy évvel ezelőtt Miss Venezuela lett a győztes, vajon idén a magyar szépség fejére kerül majd fel a korona?

csillagdonto