Kapcsolódó videó »

Megyei szintűvé nőtte ki magát a Fidelitours Tábor

2011. 08. 23. 11:22

A több mint huszonöt résztvevő a megye kilenc Fidelitas csoportjából érkezett a Szelidi-tó partjára.A fiatalokat Dusnoki Csaba dunapataji polgármester, és Simon Zoltán Kalocsa városának alpolgármestere köszöntötte. A három napos rendezvényen többek között kirándultak, beszélgettek, pihentek, és fürödtek a táborozók. A Fidelitas Kalocsai Csoportja harmadik éve szervezi a tábort, de ezen kívül számos feladat vár rá.Salamon Judit Bíborka, a csoport elnöke a KalocsaTV-nek elmondta: „Mozgalmasan telnek a hétköznapok és szoros kapcsolatot alakítottunk ki az önkormányzattal. Például közös rendezvényeken szoktunk részt venni. A tavalyi Paprika Napokon együtt főztünk és idén is tervezünk hasonló hagyományokat folytatni.” A Fidelitas csoport országos szinten megközelítőleg húsz éve alakult. A kereszténydemokrata értékekre épülő ifjúsági szervezet Kalocsán több mint tíz éve működik hatékonyan.

« Vissza a többi hírhez

Legfrissebb hozzászólások

Folk Majálist rendeztek az Érsekkertben

2012. május 03. 19:53 | kispiroska
Nagyon jól éreztem magam a viámparkban is.

Baba, mama magazin 2012. 04. 17.

2012. április 18. 16:12 | tothsandorne
Több unokás nagymama vagyok, és mindig érdeklődve várom a Baba mama magazint, hogy meglátom-e unikáimat. Jó dolog, hogy nem csak a babákróll, hanem...

Kalocsai, gyimesi, kalotaszegi dallamok a táncházban

2012. március 05. 19:24 | Klaudia
Nagyon jó (: ♥

Kétgyermekes anya az áldozat

2011. november 22. 00:46 | yuccati
Döbbenet! Nem találok szavakat a sofőr minősítésére.Őszinte,együtt érző részvétem a családnak!

Szavazás

Ön hogy teljesítene, ha most kellene érettségizinie?

Simán venném az akadályokat.

Nem örülnék, ha most kellene vizsgáznom.

Szerencsére az én időmben még másként mentek a vizsgák.

Hozzá sem tudnék szólni.


 

Háttérsugárzási mérések
 
A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítményei, a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT), illetve a PA Zrt. által mérve.