|
|
Együtt ünnepelt a város2011. 08. 23. 11:30 Kalocsa városa méltóképpen ünnepelte meg államalapításunk évfordulóját. Az ünnepség már pénteken elkezdődött. Napra pontosan kétszáz évvel azelőtt halálozott el Katona István történetíró - kanonok. Ez alkalomból tették a tiszteletüket az emlékezők a Katona háznál. Az államalapító uralkodó búcsúját a Szent István király, az egykori jezsuita templomba tartották. Az önkormányzat képviselő-testülete augusztus 20-án, az ünnepi testületi ülés és az érseki szentmise után koszorúzásra hívta a lakosságot a Szentháromság téren lévő Szent István szoborhoz, ahol Török Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet, majd az emlékezők elhelyezték koszorúikat az államalapító király szobra előtt. Díszmenet vitte a Szentháromság térre az új kenyeret, amelyet miután Geszler Péter káplán megáldott, szétosztottak az emberek között. Ezt követte a már hagyományos fáklyás csónakázás a Vajason és a tűzijáték. Vasárnap időutazásra invitálták a kalocsaiakat a sétáló utcába, ahová lóháton érkezett István király és Gizella királyné, aki előtt hódolt a város lakossága. Királyi vacsora és utcabál zárta az ünnepi programot. |
Legfrissebb hozzászólások
Baba, mama magazin 2012. 04. 17.
2012. április 18. 16:12 | tothsandorne
Több unokás nagymama vagyok, és mindig érdeklődve várom a Baba mama magazint, hogy meglátom-e unikáimat. Jó dolog, hogy nem csak a babákróll, hanem...
Kalocsai, gyimesi, kalotaszegi dallamok a táncházban
2012. március 05. 19:24 | Klaudia
Nagyon jó (: ♥
Kétgyermekes anya az áldozat
2011. november 22. 00:46 | yuccati
Döbbenet! Nem találok szavakat a sofőr minősítésére.Őszinte,együtt érző részvétem a családnak!
Szavazás


Folk Majálist rendeztek az Érsekkertben
2012. május 03. 19:53 | kispiroskaNagyon jól éreztem magam a viámparkban is.