II. Kovács László emlékverseny- Kalocsai eredmények

A Kalocsai SE tornászai a rövid felkészülési idő ellenére lelkesen készültek a versenyre, de a szerencse továbbra is elpártolt tőlük. A gyermek haladó korcsoport nem is tudottak csapattal szerepelni, mert közülük öten lebetegedtek a verseny előtti héten. A gyermek kezdő korcsoportban is volt beteg, így itt sem lehetett teljes az együttes. Ez pedig a versenyzők hangulatára is rányomta a bélyegét. A serdülő II. korcsoportban Oláh Csongor egyéniben képviselte az egyesületet. Tisztes helytállással fejezte be a versenyt, a 15. helyezést érte el.A gyermek haladó korcsoportban is csak egyéni versenyzők indultak. Az országos élmezőnyt felvonultató csapatok tagjai ellen nehéz dolga volt a fiúknak, mégis becsülettel küzdöttek. Botos János Zalán a 22., Rideg Richárd pedig a 23. helyen végzett.Gyermek kezdő korcsoportban érvényes csapatversenyt tudtak teljesíteni a kicsik, a 7. helyen zártak. A csapat tagjai: Botos Gergő Levenete, Góman Ádám, Haszán Péter, Schultz Bálint és Sipos Marcell. A verseny végén mindenki örülhetett, hiszen minden induló éremmel térhetett haza, amit ajándékcsomaggal is kiegészítettek a szervezők.

Felkészítők: Botos János, Sebestyén Márk és Dávid Sándor, aki pontozóként is képviselte a Kalocsai SE-t.